A kellő rutin hiányában talán el sem tudjuk képzelni, építőipari munkálatok során mekkora jelentősége lehet még az olyan jelentéktelennek tűnő dolgoknak is, mint amilyen például a különféle kiegészítők anyaga. Pedig ez alapjaiban határozhatja meg egyes folyamatok sikerességét.
Nincs ez másképp a szegélyléc esetében sem. Ezek az eszközök hatalmas segítséget jelentenek a betonozás során, hiszen nem csak a vízszint, illetve a precíz függőleges irány kijelölésére és megtartására alkalmasak, hanem az elemek, illetve alapozás élletöréseinek kialakítására is kiválók. Ugyanakkor nagyon alaposan meg kell terveznünk ezek alkalmazását, hiszen a napjainkban elérhető szegélyléc kínálat meglehetősen széles, így ennek hiányában könnyedén melléfoghatunk. Általános felhasználásra a legtöbbször optimális választást jelent a PVC-ből gyártott módozat. Járdák, térelválasztók, kisebb tárolók kialakításánál is remekül használhatók, hiszen meglehetősen strapabírók és egyszerűen rögzíthetők – főképp csavarozással -.
Remek alternatíva a nagy sűrűségű polietilénből készült változat is. A műanyag ugyanis alacsony hőmérsékleten is rendkívül rugalmas marad, előállítása olcsó és kellő körültekintés mellett az újra felhasználhatósága is kiemelkedő. Amennyiben komolyabb volumenű munkáról van szó – például egy nagyobb családi ház betonelemeinek kialakításáról -, akkor azonban érdemes a lehető legmasszívabb megoldás mellett letenni a voksunkat. Az acél szegélyléc hihetetlenül ellenálló, kiképzésének köszönhetően pedig a nedvesség okozta rozsdásodástól sem kell tartanunk, ha emellett határozunk. Ugyanakkor a fém szegélyléc esetében számolnunk kell azzal, hogy a többi alternatívával szemben ennek vágása komoly szerszámozottságot igényel és jóval több ideig is tart.