Így zajlik lépésről lépésre az ipari sátor telepítése

Legyen szó saját otthonunk kivitelezéséről, vagy a vállalkozásunkhoz elengedhetetlen ingatlanok felépítéséről, a folyamat általában hosszadalmas, költséges és laikusként meglehetősen átláthatatlan is. Ez komoly problémákhoz vezethet, hiszen nem tudjuk lekövetni melyik fázis pontosan miért történik és az azzal járó kiadások mennyire fedik a valóságot.

Egy ipari sátor esetében ettől a dilemmától egy pillanatig sem kell tartanunk. Természetesen egy ilyen konstrukció már csak felépítése miatt is jelentős előnyből indul, ugyanakkor maga a telepítés is egy rendkívül egyszerűen átlátható folyamat, köszönhetően a szakemberek több évtizedes tapasztalatának. Az első lépés az ipari sátor pontos típusának kiválasztása. Ezt akár a saját terveink és számításaink alapján is megtehetjük, ám szakmai segítséget is igénybe vehetünk. Ugyanis minden esetben sor kerül egy helyszíni szemlére, ahol a specialisták felmérik a terepet, illetve az egyedi igényeinket. Ezek alapján már könnyedén meghatározható, melyik ipari sátor lesz a legmegfelelőbb számunkra.

A papírmunka végeztével kezdetét veheti a kivitelezés fázisa. A gondos tervezésnek hála az ipari sátor felállítása csak minimális terep-előkészítéssel jár, így ez mindössze pár órát vesz igénybe. Ezután következhet a vázszerkezet rögzítése, horgonnyal, acéltalppal, vagy épp csavarral, függően attól, hogy talajra, aszfaltra, illetve speciális betonblokkra történik-e a tároló telepítése. Egy nagyobb méretű ipari sátor esetében azt gondolhatnánk, hogy a ponyva felhelyezése rengeteg időbe telik, ám a damilos váz és a klipszes rögzítés villámgyors megoldást biztosít. Innen pedig nincs más hátra, mint a sátor végeinek lezárása, amire többféle alternatíva is elérhető. Ezek közül aszerint kell megválasztani a legoptimálisabbat, hogy épp milyen raktározási céljaink vannak, hiszen ettől függ, hogy a kapu, netán a szélháló, vagy a teljesen zárt orom lesz a jó döntés.